BEVEZETÉS 7

1.2. Állományfelmérés, menete, feldolgozása 12

2. EREDMÉNYEK 13

2.1. A gyöngybagoly bemutatása 13

2.1.1.A faj leírása 13

2.1.2 Elterjedése 14

2.1.4. A gyöngybagoly költése 16

2.1.5. Táplálkozás 17

2.1.6. Vonulás, kóborlás 19

2.3.1. Téli időjárás 25

2.3.5. Gázolás 30

2.3.6. Peszticidek okozta pusztulás 31

2.3.7. Áramütés 32

2.4.1 Törvényes oltalma 34

2.4.3. Veszélyeztetett fészekaljak egyedi védelme 44

2.4.4. Téli táplálékhiány mérséklése 45

2.4.6. Áramütés veszélyének csökkentése 46

3. ÖSSZEFOGLALÓ 48

3.2. Heves megyei vizsgálatok eredményeinek rövid összefoglalása 48

3.3. A védelmi munka elemzése 48

Köszönetnyilvánítás 50

Irodalomjegyzék 51

Táblázatjegyzék 53

Ábrajegyzék 54

Mellékletek 55

Dolgozatomban ezeknek a vizsgálatoknak az 1996-2003. év közötti eredményeit, valamint gyakorlati védelmi tapasztalatait összegzem. Magam is tevékenyen hozzájárultam a Heves megyei gyöngybagolyállomány felméréséhez és védelméhez, így szakdolgozatomban gyakran saját tapasztalataimra támaszkodom és védelmi javaslataimat ennek tükrében teszem. Mivel a megye gyöngybagoly-populációjával ilyen részletesen és átfogóan még nem foglalkozott senki, célom, hogy ezt a hiányt pótoljam.

Mivel az állománynagyságot pontosan nem ismerem, ezért azt több szempont alapján becsültem meg:

A fenti szempontok alapján elég nagy biztonsággal meg lehet becsülni Heves megye gyöngybagolyállományát az adott évben.

Heves megye közigazgatásilag négy megyével határos, mégpedig Pest, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Jász-Nagykun-Szolnok megyével.

Azonban találtak már olyan gyöngybaglyot is, amelyik kizárólag a vele egy helyen élő galambokat, denevéreket vagy csak békákat fogyasztott. Ezek nem ritka, de teljesen egyedi és elszigetelt esetek [Nagy, 2001.].

(A táblázatban csak az összmennyiséghez viszonyított 2 %-on felüli értékek szerepelnek)

[Forrás: Schmidth, 1969-70.]

A kontinentális klímára jellemző a hosszan tartó kemény tél, valamint a táplálékszerzést huzamosabb ideig korlátozó vastag hótakaró [Farkas, 2001.]. Amikor ugyanis a hótakaró vastagsága tartósan kb. 7 centiméter fölött marad, a rágcsálók nem a hótakaró felszínén közlekednek, hanem hóba vájt járataikban. Mivel a gyöngybagoly nem halmoz fel zsírréteget a tél átvészeléséhez, már egy néhány napos éhezés is jelentősen rontja a túlélés esélyeit. Egy nagyon kemény tél akár az állomány 60-90 százalékát is elpusztíthatja, ami egy terület vagy egy ország állományát is megrendítheti [Nagy, 2001.]. Ilyen - kivételesen - kemény telek voltak 1984-1985, 1987-1988, 1995-1996 és a 2002-2003-asok. Tolna megyében 1984 és 1985 között a zord tél következtében 65,2 százalékkal csökkent a templomépületekben költő gyöngybaglyok száma, míg Észak- Magyarországon az állomány 93 százaléka pusztult el [Farkas, 2001.].

Heves megyében a 2002 és 2003 közötti téli időjárás - az ismert fészkelő helyeken - 70 százalékkal csökkentette a költő párok számát.

A hatvanas évek gazdasági fellendülése Magyarországon alaposan átformálta a jellegzetes magyar falu képét. A nagyarányú építkezésekkel párhuzamosan lebontották a gyakran használaton kívüli régi, romos épületeket, szűkítve ezzel a gyöngybaglyok fészkelési lehetőségeit. A hetvenes években kezdődött és napjainkban is tartó templomfelújítások pedig betetőzik a hagyományos fészkelőhelyek megszűnésének folyamatát. Dr. Kalotás Zsolt és Pintér András 1982-1984 között Tolna megyében végzett felmérése alapján a gyöngybagoly fészkelőhelyek megszűnését legalább 25 százalékban a torony és padlásterek lezárása okozta [Schmidt, 1985.].

A toronylezárások a fészekanyagot behordó házi galambok ellen irányulnak, míg a baglyok ennek ártatlan szenvedői. A galambok ürülékükkel és jelentős mennyiségű fészekanyag behordásával gyakran okozzák az elektromos szerkezetek meghibásodását. Ez sok bosszúságot és nem kis költséget ró az egyházközösségekre. A kezelők által legkézenfekvőbb megoldás a torony és padlás lezárása, az ablakok és egyéb nyílások dróthálóval történő befedése. Így viszont a fészekanyagot nem használó gyöngybaglyok is kinn rekednek vagy ami még rosszabb, bent pusztulnak éhen. A Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány közel 10 éves munkája során, több mint kettőszáz baglyot talált, melyek az épületbe zárva éhen haltak [Nagy, 2001.]. Gyakori jelenség, hogy a renoválást, tetőfelújítást költési időben végzik, ami több esetben is végzetes lehet a tojásos vagy fiókás fészekaljra nézve. Gyakran előfordul, hogy a kezelő nem is tud a bagoly jelenlétéről és a toronyban nappalozó vagy ott költő madarakat bezárja és ítéli ezzel biztos pusztulásra.

Az általam vizsgált területen négy hasonló esetről van tudomásom 1989 és 2003 közötti időszakból (3. ábra). Szomorú tapasztalatom a templomlezárásokkal kapcsolatban az egyik dél-mátraaljai templom esete. A 80-as években Endes Mihály talált ott denevéreket, így amikor első alkalommal mentem felmérni a templomot, nagyon bizakodtam, hogy találok védett állatokat. A templom környezete kiváló denevér és gyöngybagoly élőhely, de a padlásra felérve szembesülnöm kellett a ténnyel, hogy egy darab állat sincs már. Az ablakok lezárva, minden kipucolva. Néhány helyen mégis nagy mennyiségű régi guanót találtam, ami annak a jele, hogy a pár évvel ezelőtti tetőfelújításig szép számú denevérnek volt a padlás nyári lakhelye.

Megfigyeltem, hogy sok településen - a szorgalmas vidékiekre jellemző módon - a kezelők még a padlást is úgy kitakarítják minden évben, hogy annak padlójáról szinte “enni” lehetne.

Heves-megyében sajnos a templomokon kívül elég kevés lehetőség van a madaraknak a költésre. Nincs sok tanya a területen és ha van, akkor azokat használják. A régi romos tanyák többségét pedig lebontották (4. ábra).

A gyöngybagoly fészkelőhelyén több, úgynevezett társbérlővel is osztozhat. Ezek közül vannak olyanok, amelyek a bagoly számára közvetlenül vagy közvetve károsak. Az állományfelmérés során az alábbi egyéb gerinces fajokat sikerült kimutatnom az épületlakó élőhelyközösségekből, amelyeket kiegészítek Boldogh Sándor és Gombkötő Péter által leírtakkal [Gombkötő és Boldogh, 1996.].

Házi galamb (Columba livia dom.): Azokon a helyeken, ahol természetes költés van szinte mindenütt megjelenik és az üresen hagyott költőládákat is gyakran elfoglalja. Főként ez a faj az oka, hogy a templomkezelők lezárják a padlásokat, mivel lármásak, rengeteg fészekanyagot hordanak be és sokat piszkítanak.

Házi veréb (Passer domesticus): Szintén általánosan elterjedtnek mondható. Az épületek kisebb-nagyobb repedéseiben, zugaiban költenek. Sok fészekanyagot hord be és ezt a “szemetelést” az egyházi kezelők nem nézik jó szemmel.

Denevérfajok (Microchiroptera spp.): Hazánkban a kis denevérek alrendjét 10 faj képviseli épületekben, ezekből néhány csak alkalmanként használja azokat. [Bihari, 1996.]

(2000-2002 –es adatok alapján)

A 3. számú táblázatból kiolvasható, hogy Heves megye területén az egyházi épületek 20,48 százalékában van denevér. Összehasonlításképpen a Taktaköz, Harangod, Borsodi ártér, Sajó-Hernád sík kistájakon ez az arány - Bereczky Attila Szilveszter (2001.) felmérése alapján - 46,79 százalék. Viszont az is látható, hogy a nyitott épületek 56,6 százalékában van denevér. Ebből arra lehet következtetni, hogy az összes templomhoz viszonyított denevér előfordulás alacsony százaléka a zárt épületek magas arányával van összefüggésben.

A denevér a gyöngybagoly tápláléka, bár ritkán vadászik rá (az összes táplálékmennyiségének csupán 0,27 százaléka, mégis megfigyeltem, hogy azokon a helyeken, ahol megjelent a gyöngybagoly a denevérek idővel elköltöztek (pl. Lőrinci, Boldog). Ezt a tényt figyelembe kell venni a gyöngybagoly újbóli megtelepítésének tervezésekor és azokon a helyeken, ahol fokozottan védett denevérfajok vannak vagy nagyobb szülőkolóniát alkotnak nem szabad gyöngybagolynak alkalmassá tenni a templomot.

Macskabagoly (Strix aluco): Néha beköltöznek épületekbe, olykor olyanokba, amelyekben előtte gyöngybagoly fészkelt. A két faj között kétségtelen a fészkelőhely-kompetició, amelyben a jóval kisebb termetű gyöngybagoly marad alul. Heves megyében mindössze egy alkalommal találtak macskabaglyot templomban.

Egyéb madárfajok: ebbe a csoportba rendkívül ritkán fészkelő vagy csupán alkalomszerűen betévedő madarakat sorolhatunk, amelyek a vizsgálati területen a házi rozsdafarkú (Phoenicurus ochruros), a csóka (Corvus monedula), a sarlósfecske (Apus apus) és a kuvik (Athene noctua).

Nyest (Martes foina): A végére hagytam e fajt, mivel a gyöngybagoly szempontjából ez számít a legproblémásabb fészkelőhely konkurensnek. A nyest a gyöngybagoly szinte egyetlen természetes ellensége, jelenléte gyakorlatilag kizárja a baglyok költését egy épületben, mivel a tojásokon kívül a kifejlett példányokkal is képes végezni [Nagy, 2001.].

Dél-Dunántúlon végzett felmérések szerint 1983-ig a templomépületekben a gyöngybaglyok fészkelése 47 százalékban éppen a nyestek betelepedése miatt szűnt meg, és ebben az évben a fészkelésre alkalmas tornyoknak 29 százalékában jelen voltak a nyestek. Az ország északi és keleti régióiban a nyestek és a gyöngybaglyok közötti élőhely-konkurencia egyelőre még nem ennyire súlyos [Farkas, 2001.]. A vizsgált területen 1998-2003-as időszak között négy helyen jelent meg nyest, ebből két helyen egymást követő két évben is megtalálták ugyanott, de utána innen is eltűntek. Mindössze egy helyen találtam nyomait nyest gyöngybagoly pusztításának. Ez az alacsony előfordulási arány (5%) közel azonos a Boldogh Sándor által 1997-ben leírt Észak- Borsodi területek nyest általi pusztítási arányával (4%), míg Dél-Baranyában ez az érték 14 százalékos.

A nagyüzemi táblák kialakításával a mind intenzívebb mezőgazdasági termelés révén csökken a gyöngybaglyok ideális vadászterületeinek száma. Ezzel egyidejűleg észrevehető az urbanizáció erősödése és az ezzel járó negatív hatások (pl. emberi zavarás, monokultúrás termesztési módok, beerdősítés).

Egy-egy kemény tél átlagosan 8-10 évente van, míg a folyamatosan növekvő közúti forgalom miatt nő a gázolások száma, és ez nem időszakonként jelentkezik, hanem állandó veszélyforrást jelent (5. ábra). Érdekes megfigyelés, hogy jellemzően a kelet-nyugat irányú főutakon több az elütött bagoly, mint az észak-déli utakon.

Mint általában a ragadozó madarak, a gyöngybagoly is szívesen keresi táplálékát az országutak mellett. Az utak mentén elszóródott takarmányra gyülekező rágcsálók könnyű prédát jelentenek, viszont a zsákmányszerző baglyokat ilyenkor gyakran gázolják el. A baleset során általában nem pusztul el rögtön a bagoly, a végtagsérüléseket szenvedett madárra segítség nélkül a lassú éhhalál vár. A Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány ügyeleti munkája során szerzett tapasztalatuk szerint a legtöbb sérülést szenvedett bagoly sajnos az éjszakai autós közlekedés áldozata [Nagy, 2001.].

A rágcsálóirtószerek és növényvédő vegyszerek felhasználásával - közvetve vagy közvetlenül - negatívan befolyásolja a táplálékpiramis csúcsán álló ragadozófajokat. Egyes készítmények a rágcsálók testszöveteiben felhalmozódó mérgező hatóanyagokon keresztül gyakorolnak hatást a predátorokra. A peszticidek a letális dózisnál kisebb mennyiségben terméketlenséget és az ellenálló képesség csökkenését is okozhatja.

Közvetlenebbül hat néhány késleltetett hatású vérzékenységet okozó rodenticid, ha a ragadozók a rágcsálót azt követően ejtik zsákmányul, hogy az előzetesen fogyasztott a csalétekből. Hiszen a prédaállat emésztőcsatornájában lévő vegyszer a ragadozót is megmérgezheti. A legveszélyesebbek ebből a szempontból a warfarin, a brodifakum és a difenakum, míg a klórfacinon tartalmúak a ragadozók szempontjából biztonságosnak nevezhetők [Farkas, 2001.]. Valószínűsíthető, hogy ilyen hatások közvetlenül kevés egyed pusztulását okozhatják, de költési időben a pár egyik tagjának a pusztulása a költés meghiúsulását jelenti. Azonban az elmúlt évtizedekben számos káros anyag betiltásra került, így ezek a mérgek egyre kevésbé jelentenek veszélyt [Nagy, 2001.]. A mai kisebb hatás a termelőszövetkezetek felbomlásával, az integrált növényvédelem terjedésével hozható összefüggésbe. Szorgalmazni kell az ökogazdálkodás támogatását, ami ideálisabb lenne az élővilág számára.

Az elmúlt évtizedben egyre több esetről hallani, amikor egy újfajta rágcsálóirtó szer(kezet) okozza gyöngybaglyok pusztulását. Ez az egérragasztó papír, amelyre az egér rámászik, beleragad és szép lassan éhen döglik. Néha előfordul, hogy az egér vergődésére felfigyel egy ragadozó és lecsap rá. Ami az egérnek ebben az esetben megváltás, az a predátornak a napokig tartó szenvedést jelenti. Bagoly esetében a tollak összeragadnak és a madár többet nem tud repülni, ami egyben megpecsételi a sorsát.

Mint sok más ragadozó madárra és bagolyra, a gyöngybagolyra nézve is veszélyesek a szigeteletlen tartókarú középfeszültségű (20 KV-os) szabad légvezetékek. Ez főként az olyan táplálkozó területeken jelent gondot, ahol kevés a fa.

A pusztulás aránya a kóborlási időszakban nagyobb, mértéke pedig a potenciálisan veszélyes helyektől (költő és pihenőhelyek közelében, táplálkozóterületen átívelő “haláloszlopok”) függően változik [Farkas, 2001.].

Első személyes tapasztalatom a gyöngybaglyok áramütésével kapcsolatban, akkor volt, amikor két évvel ezelőtt másodköltést ellenőriztem Vámosgyörkön és a templom melletti villanyvezeték alatt két kirepülős gyöngybagolyfiókát találtam áramütéstől elpusztulva. A tapasztalatlan, szárnyukat próbálgató fiókák ezt nézhették ki landolási helynek, így biztos volt számukra a halál. (Itt jegyzem meg, hogy ez esetben közre játszhatott a fiókák költőládában való nevelkedése, de erről bővebben a Fészkelőhelyek védelme és bővítése c. alfejezetben szólok.)

A régi időben az emberek tudatlansága és félelmei miatt - ami a titokzatos életmódot élő gyöngybaglyot övezte - sokszor “boszorkánynak” vélték és ezért gyakran elpusztították őket. Mára ezek a hiedelmek megszűnőben vannak, amin sokat segíthet az emberek tájékoztatása.

A törvényes oltalomnak köszönhetően a lelövések száma csökkent, míg a zugpreparátorokhoz bevitt, lakásdísznek szánt madarak száma még mindig magas. Például 2001. tavaszán Tolna megyében még akadt olyan preparátor, aki 2000 forintért a fokozottan védett madár preparálását - minden hatósági engedély nélkül - azonnal elvállalta [Nagy, 2001.].

Évről-évre napvilágra kerülnek olyan esetek, amikor magukat állatbarátnak nevező személyek védett vagy fokozottan védett vadállatokat (elsősorban madarakat) tartanak otthonukban. A fogva tartott madaraknak szenvedést jelent a bezártság, és a szakszerűtlen táplálás miatt sokuk pár hónap után elpusztul (6. ábra).

A vizsgált területen az MME két csoportja, a Bükki és a Heves Megyei Csoport folytat gyöngybagolyvédelmi tevékenységet a Bükki Nemzeti Parkkal együttműködésben. Itt szeretném megjegyezni, hogy az aktív munkában mindössze néhány ember vesz részt, ami – sajnos - az ország más területeire is jellemző.

Az 1998-as “Magyarország madarainak névjegyzéke” szerint hazánkban mintegy 800-1000 pár gyöngybagoly él. A Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány felmérései szerint ez a szám jobb években (megfelelő időjárás és táplálékbőség esetén) is csak 700 párt ér el [Nagy, 2001.].

1985-ben, 14 megyében (köztük Heves megyében) történt felmérés alapján a potenciális költőhelyeknek csak 6,1 százalékán költött gyöngybagoly. Ebben az évben Heves megyében vizsgált területen 13 épületet mértek fel, ebből egy helyen találtak költést és további három helyen mutatták ki, mint ott tartózkodó fajt [Kalotás, 1987.].

A fenti adatokból látszik, hogy mind az országos és mind a megyei helyzet eléggé elszomorító. Viszont a fenti, megyei szintű eredmények figyelembevételekor azt is meg kell említeni, hogy a kisszámú felmérési adatokból (azok is a megye keleti részéből származnak) pontatlan becslés származott. Az Anyag és módszer c. fejezetben leírt becslési módszer alapján – egy több éven át tartó kedvező szaporodási ciklus csúcspontját nézve – 2002-ben kb. 40 párt ért el a gyöngybagolyállomány Heves megyében, persze ez részben az aktív védelmi munkának is köszönhető volt.

Az 1901. évi VII/01. számú, madárvédelmi körrendelet a gyöngybaglyot, mint gazdaságra hasznos madarat a védett fajok közé sorolja. Ez azért is indokolt, mert 1903-ban Chernel István “megfogyatkozott” állományról ír. 1947-ben Dr. Pátkai Imre már azt írja egy, a fajt is súlyosan érintő járvány után: “A coccidiosis az utóbbi években Európa nagy részében úgy megritkította az állományt, hogy hazánkban is sok helyen ritkának mondható vagy egyáltalán nincs képviselve”. Igaz ekkor még nem veszélyeztette az állományt a költőhelyek megfogyatkozása, így később regenerálódni tudott a populáció.

Az 1993. évi 12/1993 (III.31.) KTM rendelet, fokozottan védett madárrá nyilvánította a gyöngybaglyokat - majd ezt megerősítette a 13/2001. (V. 9.) KÖM rendelet - és 100.000 Ft-ban állapította meg eszmei értékét.

Az eszmei érték megállapítása a passzív természetvédelem legalapvetőbb módszere. Ezt tovább lehetne fokozni azzal, hogy az állam nemcsak büntetné a fajt – olykor tudatlanságból vagy plusz anyagi tehertől tartó – károsítókat, hanem a természetvédelmi célból elrendelt korlátozások ellentételezéseként be lehetne építeni a fizethető kompenzáció rendszerébe a gyöngybagoly fészkelőhelyeinek megőrzése érdekében szükséges intézkedésekből adódó költségtérítés lehetőségét [Kalotás és Haraszthy, 2002.].

A magyar Vörös Könyv szerint a gyöngybagoly az aktuálisan veszélyeztetett fajok kategóriájába tartozik. Az MME által 1993-ban összeállított Vörös Lista szerint a magyarországi állománya alapján az úgynevezett csökkenő számú fajok közé tartozik.

A szigorúbb törvényi oltalom önmagában nem tudja megállítani az állomány csökkenését, mivel a gyöngybagoly a szándékos emberi károkozáson kívül számos más tényezőre is érzékenyen reagál [Nagy, 2001.].

Szakdolgozatom eddigi fejezeteiben többször is rámutattam arra a tényre, hogy a gyöngybagoly állománya több káros tényező együttes hatása miatt csökken. Egyes veszélyeztető tényezőket az ember kevésbé tudja tompítani, míg másokra nagyobb hatással lehet. Ezek közül a legfontosabb a költőhely védelmét és bővítését célzó természetvédelmi tevékenység.

Első és legfontosabb, hogy a meglévő természetes költőhelyek hosszú távú fennmaradását biztosítsuk. A természetes költőhelyek másodlagosan kialakult költőhelyek, amelyek az emberi épületekben találhatók. A “természetes” jelző csupán azt jelenti, hogy emberi beavatkozás (pl. költőláda kihelyezése) nélkül költenek a baglyok (7. ábra) [Klein Á., 2003.].

A természetes fészkelőhelyek közül is kiemelkedő figyelmet kell fordítani az úgynevezett tradicionális költőhelyek védelmére. A tradicionális költőhelyek olyan élőhelyen találhatók, ahol a léthez szükséges feltételek igen nagy számban biztosítva vannak. Tehát van megfelelő költőhely, jó vadászterület veszi körül, a téli élelemszerzés is megoldott (pl. a közelben magtár van) és az egyéb veszélyeztető tényezők előfordulása sem gyakori (pl. nyest megjelenése, emberi zavarás, stb.). Az ilyen helyeken élő gyöngybaglyok a kemény teleket is átvészelhetik, így a következő évben az itt felnevelt fiókák a - kevésbé kedvező - élőhelyeket be tudják népesíteni egy zord időjárású tél után. Heves megyében tradicionális költőhelynek számít a boldogi templom és a csányi kápolna.

Az épületeket két csoportra oszthatjuk, az egyik típus, amikor a bagoly szabadon járhat ki- be a torony ablakain, ezek a már említett természetes költőhelyek. A másik típus esetében nincs lehetősége szabadon bejárni a madárnak, mert belülről le vannak drótozva az ablakok, a zsaluk között kicsi a távolság ahhoz, hogy a bagoly bejusson, úgymond le van zárva a templom a bagoly szempontjából.

A templomtornyot, mint költőhelyet ki kell emelni a fészkelőhely típusok közül, mert a Kárpát-medencei állomány túlnyomó része itt él. Heves megyében ezek a költőhelyek hatványozottan fontosak, mivel tapasztalatom szerint az egyéb, alkalmas költőhelyek száma alacsonyabb az átlagosnál. Ezért a továbbiakban, a templomokban alkalmazható védelmi eljárásokat ismertetem.

1. A legkézenfekvőbb megoldás az, ha a tornyot megnyitjuk, így a gyöngybagoly ismét szabadon közlekedhet ki és be. Ezt persze csak akkor lehet megvalósítani, ha a templom kezelője nem bánja, hogy a padláson a galambok is megjelenhetnek, ami szemeteléssel jár. Az eljárást talán szerencsésebb úgy kivitelezni, hogy csak a süveget nyitjuk meg (ha van alkalmas süvegtér) és a berepülőnyílás elé - sötétítés céljából - egy mindkét végén nyílással ellátott úgynevezett sötétítőládát helyezünk (8. ábra). Így a galambok távol tarthatók, mert azok nem szeretik a sötét helyeket. Ezt az eljárást még nem alkalmaztam, de több olyan templom is van a megyében, ahol a madarak szabadon tudnak közlekedni a toronyban.
2. Akadnak olyan templomok, amelyek nyitottak ugyan, de mégsem költ ott gyöngybagoly, mert nincs alkalmas fészkelőhely. Ebben az esetben beltéri költőládát célszerű elhelyezni a toronyban. A csányi temetői kápolnában minden évben költ egy gyöngybagolypár. Mivel a templom elég mesze van, így ott egy másik pár is költött 2003-ban. Azonban a költés nem sikerült jól - feltételezem, hogy azért, mert nem találtak számukra alkalmas fészkelőhelyet a süvegben. Ezért ősszel egy beltéri költőládát raktunk a süvegtérbe bízva abban, hogy a baglyok elfoglalják azt a következő évben.
3. Lényegesen aktívabb közreműködést igénylő eljárás a belső szerkezeti átalakítás (9. ábra). Ezt a módszert a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány dolgozta ki és használj eredményesen gyöngybaglyok megtelepítésére. Ennek az eljárásnak az a lényege, hogy a templomtorony harang és óraszerkezet feletti sötét kupolaszintjét deszkával teljesen elszigeteljük az elektromos szerkezetek szintjétől és az így nyert sötét téren röpnyílást készítünk a baglyok számára. A módszer a kezelők és a gyöngybaglyok igényeinek egyformán megfelel és általában a galambok sem szívesen költöznek be az egy bejáratú, teljesen sötét térbe [Nagy, 2001.]. Az eljárást magam is jónak tartom, ezért tervezem, hogy a jövőben több templomot ezzel a módszerrel nyitunk meg újra a gyöngybaglyok számára.
4. A megyében a 80-as évek elején kezdődtek a harangok elektromos szerkezettel való ellátása illetve a sok esetben igen rossz állapotban lévő tetőszerkezetek felújítása. Ilyen munkálatok során a templomtornyot lezárták. Ez a kezelők részéről azért volt kívánatos, mert így megszabadultak a fészekanyagot behordó galamboktól. Éppen ezért nem lehet csodálkozni, hogy amikor a gyöngybaglyászok először jelennek meg a templom kezelőjénél és a lezárás tényét konstatálva azzal állnak elő, hogy szeretnék megnyitni a templomot, sok templomkezelő hallani sem akar róla. Persze a tények és módszerek korrekt ismertetésével, valamint hosszas rábeszéléssel meg lehet egy részüket győzni, hogy valamelyik (előző három) megoldásba beleegyezzenek. Ez a hajlandóság sok mindentől függhet, de főleg a kezelő személyétől és hogy a templom felújítása mennyire terhelte meg az egyházközösségüket és ennek emléke hogyan rögzült a papokban illetve a gondnokokban. Abban az esetben, ha a kezelő nem egyezik bele a templomtorony megnyitásába, akkor kültérre nyíló költőládát - más néven külső költőládát - lehet alkalmazni (10. ábra). Ebbe a módszerbe általában akkor is beleegyeznek a kezelők, ha az előző megoldásokat nem engedélyezik. Hazánkban az MME által 1985-ben elindított gyöngybagolyvédelmi-programmal egy időben kezdték ezt a módszert alkalmazni a gyöngybaglyok újbóli megtelepedésének elősegítésére. A módszer lényege, hogy az általában 100x50x50 cm-es vagy ennél kisebb ládát, a röpnyilással rendelkező oldalával rögzítik a toronyablak zsaluja mögé belülről, azután, hogy a zsalun lyukat vágtak. Így a madár csak a ládába tud bejutni kívülről, a torony egyéb részébe nem.

A fenti védelmi módszerek előnyeit és hátrányait a 4. sz. táblázat foglalja össze.

4. táblázat: Templomtornyokban alkalmazható védelmi módszerek a preferenciának megfelelő sorrendben, a legfontosabb sajátságok feltüntetésével [Forrás: Klejn, 2003.].

Én 1999-ben kezdtem aktívan gyöngybagolyvédelemmel foglalkozni az MME keretében. Ebben az időben a templom megnyitása (1. módszer) illetve a külső költőláda (4. módszer) alkalmazása volt ismert és a faj védelmével kapcsolatos irodalmak is csak ezeket az eljárásokat említették meg (ld. Schmidt, 1985.). A kültéri költőláda alkalmazása viszonylag egyszerű és hatásos megoldásnak tűnt sok esetben, és ekkor még nem észleltem a módszer hátrányait. Ezzel kb. egy időben az ország dunántúli részén kutatások folytak a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány keretein belül, melyben azt a felvetést kívánták igazolni, hogy a külső költőláda általános alkalmazása természetvédelmi szempontból nem elfogadható. Később, védelmi munkám során magam is tapasztaltam a módszer hátrányait, amelyeket az alábbiakban foglaltam össze:

Klejn Ákos (2003.) a gyűrűzések és visszafogások között eltelt időt vizsgálva bebizonyította, hogy a fiókáknál - a gyűrűzéstől számított 30. napig - kimutatható szignifikáns különbség az elhullásban, vagyis, hogy a költőládában kikelt fiókák rövid távú túlélése rosszabb, mint természetes költőhelyen kelt társaiké.

Azonban a láda alkalmazása ellen szóló fenti érvek ellenére is vannak olyan esetek, amikor indokolt lehet a költőláda alkalmazása. Ilyen eset az, amikor a kezelő nem engedélyez más védelmi módszert, vagy, ha az épület sajátos kialakítása miatt más eljárás nem alkalmazható. Esetleg ide sorolható, mint érv, a nyest elleni védekezés, de mint azt már említettem, ez legföljebb megnehezíti a nyest dolgát.

Előfordulhat, hogy a már megkezdett épületfelújítások során, vagy egy állattartó telepen a szalmabálák elhordása közben derül ki, hogy gyöngybagoly költ ott. Ilyen esetek egy részét jelentik az illetékes hatóságoknak vagy valamely természetvédelmi szervezetnek. Jól alkalmazható módszer ilyenkor, hogy az eredeti fészek közelében - egy biztonságos helyre - áttelepítjük a fészekaljat. A szülők általában tovább nevelik a fiókákat az új helyen, de ezt a biztonság kedvéért ellenőrizni kell.

Az olyan fiókákat, amelyeknek szülei elpusztultak, vagy az új helyre költöztetett fiatalokat nem nevelik tovább, adoptálni kell egy másik fészekaljba. Ilyen esetekben alapvető szempont, hogy az új fészekben a már ott lévő fiókák száma ne legyen hatnál több, és hogy az életkoruk nagyjából megegyezzen. Ha ezek a feltételek megvannak, akkor egy fészekaljba maximum 2-3 új fiókát lehet rakni, az adott év táplálékbőségétől függően.

A legegyszerűbb, és nem csak a téli évszakban alkalmazható módszer, ha felkeressük a környékbeli gazdálkodókat kérve együttműködésüket. Meg kell győzni őket, hogy nyissák meg a magtárak, terményszárítók ablakait a gyöngybaglyok számára. Az ilyen épületek elsősorban a téli zord időjárás beálltával fontosak, de más évszakokban is potenciális vadászterületek lehetnek a baglyok számára. Egyben a gazdálkodó is jól jár, hiszen a gyöngybaglyok kordában tudják tartani a rágcsálók állományát az adott helyen. Tapasztalatom szerint a legtöbb magtártulajdonos szívesen veszi a gyöngybaglyok jelenlétét, csak arra kell felhívni a figyelműket, hogy az időszakos fertőtlenítéseknél ne legyen bagoly az épületben.

Ha kemény tél várható, szükséges lehet téli etetőhely létesítése például “egérvár” alkalmazásával. A módszer lényege, hogy egy kisebb szalmakazalba és annak közelébe gabonamagvakat szórunk, így odacsalogathatjuk a környező területekről a rágcsálókat, azonban figyelemmel kell lenni arra, hogy ne szántóföldön alkalmazzuk ezt az eljárást, mert a feldúsított rágcsálóállomány a vegetációs időben kárt okozhat. Legjobb, ha réten vagy legelőn alkalmazzuk. Egy változata ennek a módszernek, amikor fedett részen (pl. pajtában) magvakat szórunk szét a földön és vékony szalmaréteggel fedjük be, ezzel sokáig helyben tarthatjuk a zsákmányállatokat.

Mivel a gyöngybagoly nem tud zsákmányolni a fagyott, ónos eső esetén a jégpáncéllal borított hó alól, ezért nagy segítség, ha feltörjük a vadászterületet borító hó felszínét (pl.: juh nyájjal megjáratjuk).

A természetvédelmi tudatformálást, tájékoztatást és nevelést nagyon fontos dolognak tartom, hiszen egykor magam is ennek hatására kezdtem el környezet- és természetvédelemmel foglalkozni. Olyan természeti érték megőrzését célzó tevékenységeknél, mint amilyen a gyöngybagolyvédelem, hatványozottan fontos a szemléletformálás, mivel ez a bagolyfaj előszeretettel költ emberi településeken, ezért az ember nagy hatással van a populációjára. Éppen ezért, a fajjal kapcsolatba kerülő személyek és a helyi lakosság tájékoztatása a gyöngybagolyvédelmi-program szerves részét kell képeznie.

A legfontosabb a bagolyra közvetlenül hatással lévő emberek (papok, épülettulajdonosok, templomkezelők) támogatásának elnyerése. Hiszen rajtuk múlik, hogy megtűrik-e egyáltalán a gyöngybaglyot az épületben és hogy a megnyitott templomtornyokat ne zárják be. Fel kell hívni a kezelők figyelmét néhány alapvető dologra, mint például: (a) fokozottan védett állatfajról lévén szó, annak károsítása törvénybe ütközik, (b) rá kell mutatni a gyöngybagoly hasznosságára, (c) mi neki a teendője a faj védelmével kapcsolatban. Sok múlik azon, hogy mennyire tudjuk az ügy mellé állítani a kezelőt, hiszen ő az, aki dönt arról, hogy a gyöngybagoly számára alkalmassá tehessük az épületét, vagy ő tudja értesíteni a természetvédőket.

Tapasztalatom szerint még a kezdetben nehezen ,eggyőzhető személyeknél is elérhető, hogy megtűrjék a templomtoronyban vagy padlástérben a gyöngybaglyot. Jó néhány esetben a templomkezelők szívesen segítenek nekem, érdeklődőek, tájékoztatnak a madarakkal kapcsolatos észrevételeikről és előfordul, hogy a kezelő mintegy a falu “gyöngybagoly-szakértőjévé” lép elő, amivel segíti a helybeli lakosság szemléletformálását.

A lakosság széleskörű tájékoztatása érdekében néhány helyen újságcikket írok a helyi lapokba (pl. Boldogi Napló, Hatvani Zöld Hírek, MME Heves megyei csoport hírlevele). Lehetőségem adódott 2001. nyarán egy katolikus rádiónak riportot adni gyöngybagolyvédelmi tevékenységünkről, amit egyik délutáni műsorukban leadtak.

A potenciálisan veszélyes távvezetékoszlopok és elosztók felmérésével és szigetelésével az áramütés okozta pusztulások minimális szintre csökkenthetők. Ezért tovább kell folytatni az MME és az áramszolgáltató vállalatok együttműködésében a veszélyes oszlopsorok szigetelését. Egyúttal biztosítani kell, hogy új vezeték építésekor már csak szigetelt oszlopot használjanak [Kalotás és Haraszty, 2002.].

Azokon a vadászterületeken, ahol kevés a beülésre alkalmas fa, ahonnan szemmel tarthatnák a gyöngybaglyok a vadászterületet és megpihenhetnének, oda érdemes ún. T-fákat kihelyezni. Ez egy talajba rögzített, minimum 2 m magas oszlop, amelynek a tetejére egy rövidebb ülőfát rögzítünk. Ezzel a módszerrel elérhetjük, hogy a baglyok - más ragadozó madarakkal egyetemben - sok esetben nem a villanyoszlopokat választják megfigyelőhelyül, hanem ezeket a veszélytelen T-fákat.

A gyöngybagoly rejtett életmódja miatt nehezebben megfigyelhető, és ebből eredően az állomány csökkenésére késve reagáltak a természetvédelmi szervezetek. Bár volt országos állományfelmérés 1985-ben, az kis területekre terjedt ki, így fontos annak szélesebb körű levégzése.

Az állomány az utóbbi évtizedekben lecsökkent, ennek több oka van: az időszakonként jelentkező zord téli időjárás, az élőhelyek romlása, megszűnése, a növekvő közúti forgalom, áramütések, mérgezések.

A magasabban fekvő területeken - a gyöngybagoly számára kedvezőtlen éghajlat és a nagyobb kiterjedésű erdőségek miatt - nem várható annak megjelenése. Ezeknek a területeknek a felmérésére fordított energiát, az alkalmasabb élőhelyet nyújtó települések átvizsgálására kell fordítani.

Mivel a régebbi időkről nem áll rendelkezésemre kellő mennyiségű adat, így csak feltételezni lehet, hogy a védelmi munkának köszönhetően, lassult az állomány csökkenése.

Az eddigi gyöngybagoly állomány felmérések kampányszerűek voltak, vagy egy-egy ornitológus néhány településre kiterjedő éves vizsgálata volt. Ahhoz viszont elegendő adat gyűlt össze ezekből, hogy egy adatbázis alapját képezze, amelynek segítségével kidolgozunk egy védelmi stratégiát. Körvonalazódni látszik hathatósabb együttműködés a megyében dolgozó szervezetek között, ami sokat lendíthet a gyöngybagolyvédelmen. Dolgozatomban rámutatok a külső költőláda általános használatának indokolatlanságára, az ebből származó problémák okaira. Javaslatot teszek a láda helyett alkalmazható, illetve a már meglévők kiváltására szolgáló módszerekre.

Fontosnak tartom, hogy jól meghatározható, átgondolt, a faj érdekeit szem előtt tartó célt tűzzünk ki magunk elé, amelyhez vezető utat körültekintően kell kidolgozni.

Az alábbiakban röviden összefoglalom a dolgozatom egyes fejezeteiben említett védelmi lehetőségeket és célkitűzéseket:

1. Az alföldi és a dombvidéki területeken felmérni azokat a templomokat, amelyekről még nem állnak rendelkezésünkre adatok.
2. Az előző feladattal párhuzamosan el kell kezdeni a még felméretlen gazdasági épületek, majorok, és egyéb potenciális gyöngybagoly költőhelyek felmérését.
3. A kibővült adatok alapján a védelmi beavatkozásokban prioritási sorrendet kell felállítani. A rangsort az élőhelyi adottságok, a beavatkozás sürgőssége és a ráfordított munka nagysága kell, hogy meghatározza.
4. Összehangolt és szoros együttműködés a megyében dolgozó gyöngybagoly- és denevérvédelemmel foglalkozó szervezetekkel. Fontosnak tartom az ország egyéb részein működő hasonló szervezetekkel a munkakapcsolat szorosabbra fűzését.
5. Részt kell venni, illetve kezdeményezni kell a gyöngybagoly védelme szempontjából fontos kutatásokat helyi, országos vagy éppen nemzetközi szinten.

Elsőként köszönöm témavezetőmnek, Dr. Oláh Jánosnak, hogy mindenkor időt tudott szakítani kérdéseim megválaszolására, irányította szakdolgozatom megírását.

Ezúton köszönöm Balázs Tibornak, Bihari Zoltánnak, Cikora Jánosnak, Gombkötő Péternek, Seres Nándornak, Szitta Tamásnak és Urbán Lászlónak, hogy készséggel megosztották velem Heves megyei gyöngybagoly felmérési eredményeiket. Köszönet illeti a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Gyűrűző Központja részéről Halmos Gergőt, hogy rendelkezésemre bocsátotta a szükséges gyűrűzési adatokat.

Külön köszönöm Mester Zsoltnak, Dr. Solti Bélának és Boldog Sándornak, hogy segítettek elindulni természetvédelmi, majd később gyöngybagolyvédelmi munkámban. Csakígy köszönet jár Klejn Ákosnak a szakmai segítségért és a szakirodalom rendelkezésemre bocsátásáért.

Köszönet illeti szüleimet, nevelőapámat és nagyszüleimet folyamatos anyagi és erkölcsi támogatásukért, amelyek nélkül biztosan nem tudtam volna ennyi éven át kitartóan végezni gyöngybagolyvédelmi munkámat.

Boldogh S. (1996): A gyöngybagoly fehér mellű alfajának (Tyto alba alba) előfordulása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Túzok, MME

Boldogh S. (1997): Antropogén környezetben élő védett állatfajok biomonitoring programja és természetvédelmi kezelése Észak-Magyarországon 1988-96 között. Diplomadolgozat, Kossuth Lajos Tudományegyetem Természettudományi Kar, Debrecen

Farkas Sz. (2001): A gyöngybagoly (Tyto alba Scop., 1769.) monitorozása és védelme az MME Bükki Helyi Csoportjának működési területén. Diplomadolgozat

Gombkötő, P. – Boldogh, S. (1996): House-dwelling Bat Species int he Area of Aggtelek National Park. Denevérkutatás II/1.

Haraszthy L. (1998., 2000): Magyarország madarai. Mezőgazda kiadó. Második, javított kiadás

Kalotás Zs. és Pintér A. (1984): A gyöngybagoly fehér mellű alfajának fészkelése Tolna megyében. Aquila, XCI: 17-19.

Kalotás Zs. és Pintér A. (1984): A gyöngybagoly fehér mellű alfajának újabb előfordulása a Dunántúlon. Madártani Tájékoztató, 86/4: 10-11.

Mátics R. és Horváth Gy. (2000): A hazai gyöngybaglyok (Tyto alba Scop., 1769.) szétterjedésének elemzése gyűrűzési adatok alapján. Aquila 105-106: 115-124.

Nagy T. (2001): Gyöngybagolyvédelem. Diplomadolgozat, Veszprémi Egyetem Mezőgazdaságtudományi Kar, Keszthely

2. számú táblázat: Heves megye gyöngybagoly állományának felmérési eredményei saját és más ornitológusok eredménye alapján, az 1996-2003. közötti időszakból.

3. számú táblázat: Denevér-élőhelyek száma Heves megye egyházi épületeiben (2000-2002 –es adatok alapján).

4. számú táblázat: Templomtornyokban alkalmazható védelmi módszerek a preferenciának megfelelő sorrendben, a legfontosabb sajátságok feltüntetésével [Forrás: Klejn, 2003.].

2. számú ábra: A gyöngybaglyok kóborlási irányai gyűrűzési adatok alapján (MME Madárgyűrűzési Központ adatbankja alapján, 2003.).

4. számú ábra: Egyre ritkább fészkelőhely az üresen hagyott tanya, épület (Bács-Kiskun megye, 2003.).

7. számú ábra: Természetes költőhely templomtorony süvegében (Gyöngyöshalász, 2001.).

8. számú ábra: Süvegtér sötétítésére szolgáló ún. sötétítőláda (Bács-Kiskun megye, 2003.).

9. számú ábra: Szerkezeti átalakítás. Látszik a harangok fölött elválasztott süvegtér, a csapóajtó és a baglyok számára kialakított berepülőnyílás (Klejn, 2003.).

10. számú ábra: Templomtorony ablakának zsalugátere mögé felhelyezett külső költőláda (Boldog, 2004.).

11. számú ábra: A felhalmozódott köpetektől lecsökkent a hasznos tér a költőládában (Verpelét, 2002.).

12. számú ábra: Nagyobb fészekalj esetén a fiókák növekedésével egyre szűkösebb lesz a hely (Solti, 2001.).