Helye: Kisgombosi tölgyes
Ajánlott: minden korosztálynak,
általános iskolásoktól…
A tanösvény megközelítése: A
tanösvény Hatvan külterületén található, a várostól északi irányban, mintegy 6
km-re. Hatvanból Lőrinci felé egy alsórendű, de jó minőségű burkolt úton lehet
utazni. Óhatvanból a Balassi úton indulva a város szélén (még a város
belterületén) érjük el Nagygombos-majort, majd szántók és erdősávok mellett
haladva Kisgombos-majorhoz érünk. Menetrend szerinti autóbusszal (a
Hatvan-Lőrinci, Hatvan-Apc viszonylatban) érkezők itt szálljanak le. A
majorsághoz néhány lakó és gazdasági épület tartozik, az autóbusz megállóból
ezek mellett indul egy földút, amelyen a házsor végén balra fordulva egy kis
emelkedőn a fás legelőre, a tanösvény indulási pontjához mintegy öt perc alatt
fel lehet gyalogolni. Ha Kisgombos-majortól tovább megyünk Lőrinci felé, még
további 1,5 km után (az erőművi beágazót elhagyva) egy rossz minőségű, de
személygépkocsival és busszal is járható szilárd burkolatú bekötőút található
jobbra. Különjárattal érkezőknek ez ajánlott: mintegy 1 km-t haladva, járművel
is közvetlenül a tanösvény induló pontja mellé juthatunk.
Az évszázados
gazdálkodás a tájat formálva a mai természetvédelem szempontjából értékes
élőhelyeket is létrehozott. Ilyen természetátalakító tevékenységnek köszönhetik
létüket a fás legelők is.
A fás legelők (legelőerdők)
jelentőségét csak az utóbbi években kezdjük felfedezni. Fontosságukat növeli az
a tény, hogy a speciális, gyep- és legelőgazdálkodás speciális életközösségeket
hozott létre, mely szinte csak az európai kontinensre jellemző. Az emberi
tájátalakító munka és a természeti erők összefonódásaként tekinthetünk a
legelőerdőkre. Évszázadok viszonylatában is megőrizték arculatukat, mind
természetvédelmi, mind tájképi értékekben gazdag területek. Jelenkorunk új
természetvédelmi előirányzatainak, mint a biológiai sokféleség megőrzése, mint
a fenntartható fejlődés, megfelelnek. Specialitásukból adódóan jelentős
felelősség is tevődik a jövő nemzedék vállára: a legelőerdőket csakis további
legeltető, kaszáló mezőgazdasági tevékenységgel lehet hosszú távon
"ősi" állapotukban fenntartani, kultúrtörténeti és természeti
értékeiket megőrizni.
A fás legelők
életközösségükben különleges átmenetet képeznek a fátlan gyepek és a zárt
erdőtársulások között. Ennek megfelelően igen változatos és nagy fajgazdagságú
élővilág alakult ki ezeken a területeken.
A gombosi fás legelőn
botanikai szempontból két fontosabb növénytársulás-típus található: a gyepterületek
legnagyobb tömegét Thymo-Festucetum tölti ki, kisebb foltokban
Campanulo-Stipetum található. Nagy fajgazdagságukat a felmérési eredmények jól
mutatják. A felmérések által feltárt természeti érték-leltár is hozzájárulhat a
védelemhez.
A tanösvény mintegy 1
km hosszban hét állomáson mutatja be a terület állat- és növényvilágának
jelentősebb fajait és értékeit, minden táblánál irányjelzés mutatja a
továbbvezető utat.
A területen szabadon
tartózkodhat és letérhet a földutakról, ösvényekről, azonban kérjük, tartsa be
a természeti értékek védelmére vonatkozó szabályokat! Tüzet csak kijelölt
tűzrakóhelyen rakjon!
A területen
kihelyezett táblákon az alábbi szövegek olvashatók:
A terület érdekessége,
hogy több tölgyfaj is előfordul. A hagyásfák életkora eléri vagy meghaladja a
200 évet, magányosan növekedve nem túl magasak, de szépen terebélyesednek. Az
idős fák jó élőhelyet biztosítanak sok kisebb termetű énekesmadárnak, egyes fák
odvaiban harkály vagy búbosbanka költ, a lombkoronában élősködő, gyakori sárga
fagyöngy (fakín) télen fontos madártáplálék.
A kocsányos tölgy levele visszás-tojásdad formájú, karélyos lemezű,
a levélválla füles.
Makkjai két-hármasával
(néha többesével) hosszú kocsányon teremnek, innen kapta a nevét. A makk
kupacspikkelyei csupaszok. A molyhos
tölgy levele változékonyan karélyos, hosszához képest széles lemezű, a
fonákán fehéres-szürkén molyhos, nem füles vállú; molyhos kupacsú makktermései
csoportosan teremnek, rövid terméskocsányúak vagy kocsány nélküliek (ülők). A csertölgy levelei hosszúkások,
bőrneműek, általában kevésbé mélyen karélyosak. A makktermés kupacsa
"bozontos" – ez jó ismertetőjele.
A hagyás-tölgyek között
más nagytermetű fafaj nincsen, de itt-ott megfigyelhetünk kisebb cserjéket.
A bozótos
szegélyterületeken, a fákon és cserjéken élnek a galagonya, csipkebogyó, som
termésével táplálkozó kisemlősök: a mogyorós
pele és erdei pele. Színezetük
alapján jól megkülönböztethetők egymástól, a mogyorós pele a hátán
barnásvöröses bundájú, míg az erdei pele szürkés hátú és a fején sötétebb,
feketés szemsáv is megfigyelhető. Tavasztól késő őszig éjszaka aktívak, főként
a fákon mozognak, a talajon csak ritkábban tartózkodnak. Néha mesterséges
madároduban is tanyát vernek. A hideg beköszöntével az ágak közé, fűszálakból
font nyári fészekből a gyökerek üregei közé készített vackukba vonulnak vissza
és téli álmot alszanak. Védett fajok! Megóvásuk legjobb módja, ha megtartjuk a
ligetes-erdős élőhelyüket.
A gyepes és ritkásabban
cserjés területeken gyakoribb egérfajok fordulnak elő, mint például a közönséges erdeiegér és a sárganyakú erdeiegér. Ezek a baglyok és
az egerészölyv fontos táplálékállatai. A hüllők közül előfordul a legnagyobb
termetű gyíkunk, a zöld gyík és nem
ritka a fürgegyík sem. Magyarországon
minden hüllő védett!
Nagyragadozó és
énekesmadarak
A ritkás, ligetes,
gyepes-bokros élőhely egyaránt kedvező a nagyragadozó madarak és a kisebb
termetű magevő, valamint a rovarevő énekesmadarak számára. Az egerészölyv a közelben több helyen is
fészkel és a tölgyes fölött keringő egyedei rendszeresen megfigyelhetők. Fő
táplálékuk az egerek, pockok közül kerül ki. Éjszaka az erdei fülesbagoly és a kuvik
pusztítja az egereket. A darázsölyv is
előfordul, a földben lévő darázsfészkeket is fosztogatja: kaparásának nyomai
többfelé láthatók. A gatyásölyv
rendszeres téli vendégünk.
A "kismadarak"
közül a rigófélék (énekesrigó, feketerigó)
mindig gyakoriak. Téli vendég a léprigó és
a fenyőrigó, a fakín sárga bogyóit
fogyasztják. A fák kérgén kúszva keresi rovartáplálékát a csuszka, a lombok között a cinkefajok (kékcinege, széncinege tanyáznak).
Több kismadár-költőodút
helyeztünk el a területen, kérjük, ne háborgassák ezeket!
A ritka fajok inkább az
erdei tisztásokon és a legelőerdő gyepében fordulnak elő. Itt telepszik meg a kunkorgó árvalányhaj és a védett hosszúlevelű árvalányhaj,
valamint sárga szirmú boglárkafélénk, a szintén védett tavaszi hérics. Ritka kornyári szépség a lila ökörfarkkóró. A gyepek értéke a nagy fajgazdagságuk: a
botanikai vizsgálatok egy-egy felvételi négyzetében (5x5 m-es terület) akár
30-40 növényfaj is található. A tölgyeshez felvezető út két oldalát egy
későnyáron virágzó ritka növény a budai
imola díszíti. Ez az erdőtisztásokon nem fordul elő, de az út mentéről még
majd visszatelepedhet.
Az árvalányhajas gyepek
(Campanulo-Stipetum) pázsitfű fajai
mellett a harangvirágok is mindig megjelennek – területünkön az olasz harangvirág és a csomós harangvirág fordul elő.
Másik típusú gyepterület
a Thymo-Festecetum, ahol az illatos
kakukkfüveket (Thymus sp.) is
megtaláljuk. A kakukkfüvek gyökereihez gyakran kakukkfű vajvirág (zöld színtest nélküli élősködő növény: szádorgó)
szívógyökerei kapcsolódnak.
A kisgombosi tölgyerdő
elegyes kocsányos-tölgyes, melynek fő fafajai a kocsányos tölgy és a
csertölgy. A tölgyek a mély talajon magasra nőnek és terebélyesednek. Idős,
kiszáradófélben lévő egyedei is értékesek, mert fában- és kéreg alatt fejlődő
rovarlárváknak adnak otthont. Ilyen például a szarvasbogár és a cincérek.
A lazán záródó lombokon
át sok fény jut az alsóbb szintekre, ezért azok fajgazdagok. A cserjék között a
leggyakoribbak a kecskerágó-fajok és
az egybibés galagonya – melynek
termése fontos madártáplálék és a kisemlősök is szívesen fogyasztják. A gyepürózsa (vadrózsa) gyakori cserjefaj
a száraz-meleg tölgyesekben. A lombkorona szintbe is feltörekvő cserje a mezei juhar, melynek ikerlependék
termésszárnyai egy vonalban állnak. A vadkörte kisebb fái az erdőszéleket
kedvelik.
A tölgyesek szép növénye
a baracklevelű harangvirág. Az
aljnövényzetben ősszel gyakoriak az ehető gombák, mint például a piruló őzlábgomba és az óriáspöfeteg.
Az ember ősidők óta
gazdálkodik az erdőben: használati- és tüzifát nyer belőle, de a lakóterületek,
szántóföldek helyén is erdők voltak egykoron. A helyes erdészeti beavatkozás
nem változtatja meg jelentősen az erdő erdetei szerkezetét, – bár az
"erdőkezelés" mindig észrevehető. Nem ritka azonban a nagyarányú
erdőpusztítás sem, akár a teljes erdőt – lombszintet, cserjeszintet –
kivághatják!
Ám a természet nem adja
meg magát! Ha kellő idő (sok-sok évtized, évszázad) áll rendelkezésére, az erdő
is megújul. Egy ilyen magától (spontán) újuló, átmenetben lévő területet
mutatunk be ezen az állomáson. A melegebb-szárazabb klímát kedvelő tölgyesek helyén
első lépésben áthatolhatatlan cserjés alakul ki a kökény, veresgyűrű som,
gyepürózsa, galagonya- és kecskerágó- fajokból. [A hazánkban nem
őshonos keskenylevelű ezüstfa
(olajfűz) is erősen trejed ezekben a bozótosokban.] Később aztán ritkulni kezd
a bozótos és feltörekednek benne az eredeti fa- és cserjefajok, mint a tölgyek,
mezei juhar. Rendszerint az akác is (amely nem őshonos faj) betelepül az erdőbe
– ez sajnos kedvezőtlen ökológiai viszonyokat alakít ki.